Nézőpont kérdése

Ez a kis szösszenet a LIK2.0-ra íródott. A feladat: a valóság megszépítése. Mindenki próbálkozik. :)

A királylány

Nem tudom miért, de anyám már egészen apró gyermekkorom óta gyűlölt. Talán eltörtem valami drága, neki kedves csecsebecsét, vagy engem okolt korábbi szépsége elveszítéséért... nem tudom. Annyi bizonyos, hogy mikor csak ketten voltunk egy helységben, abból előbb-utóbb sírva rohantam ki.

Édesapámmal egészen más volt a helyzet. Én voltam az ő szemefénye, ha lehetett, mindig a karjaiban hordozott. Azt mondogatta, én vagyok a legszebb lány a világon. Ilyenkor mindig melegség öntötte el a szívemet.

Aztán apám meghalt, és az élet sokkal ridegebb lett a palotában. Anyám szigora teljes súllyal nehezedett rám a legkisebb vétség esetén is. Eleinte az volt a legnagyobb vétség a világon, ha nem pakoltam el magam után a játékaimat. Később, ha nem takarítottam ki elég gyorsan a házban. Még később azért kaptam ki, ha nyilvánosan csókolóztam a lovászfiúval, az inassal, vagy a hentes fiával... Az ártatlanságomat a szomszéd királynak ígérte, pedig az már régen a vadászé lett... de erről anyám semmit nem tudott. Még szerencse, mert különben ki tudja, milyen büntetést mért volna rám!

Aztán egyik nap a vadász magával hívott az erdőbe, majd mikor már mélyen a fák között jártunk, egy hatalmas kést vette elő, és azt mondta, most meg kell ölnie, mert az anyám ezt parancsolta neki. Én sírva könyörögtem, hogy ne bántson, végül beleegyezett, hogy elenged, ha megígérem, hogy soha többé nem megyek haza a palotába. beleegyeztem, majd segítettem neki elejteni egy szarvast, aminek a szívét a szemem előtt vágta ki, és azt mondta, ezt elviszi bizonyítékként a királynőnek.

Elbúcsúztunk, és én megfogadtam, hogy valahogy bosszút fogok állni az anyám kegyetlenségén.

Az erdőben aztán hónapokig kóboroltam, mikor rábukkantam egy házikóra. Gyökereken, bogyókon éltem addig, a föld volt az ágyam, az avar volt a takaróm, igen megörültem hát, mikor az ajtón belépve apró, gyerekméretű ágyakat találtam, és némi maradék kását az asztalon. Jól belakmároztam, majd ahogy erőt vett rajtam az álmosság, ott helyben el is aludtam.

Törpék ébresztettek.

A királynő

Én próbáltam jó anyja lenni, de ez az elkényeztetett cafka mintha folyton próbára akarta volna tenni a türelmem! Az apja, az a jóbolond persze mindent elnézett neki, ami nem is csoda, hiszen az édesanyja belehalt a szülésbe... Ezért mindent megadott a lánynak, hiszen "még a mosolya is rá emlékeztet".

Alig volt egy éves, mikor összeismerkedtünk, és bár nem volt ez az az igazi, lángoló szerelem, azért csak szerettük egymást. Ha nem lett volna ott az a kis bajkeverő, igazi boldogság lett volna osztályrészünk.

Aztán a férjem meghalt, és én ott maradtam egy egész királyság gondjaival a nyakamban. Mindenki engem akart megkeresni minden ügyes-bajos dolgával, minden problémára nekem kellett megoldást találnom... nem volt elég, hogy elveszítettem a párom, hogy ettől kezdve soha nem volt egy csepp magánéletem se, hogy rendre megkérdőjelezték minden tettemet, de még ez a lány is ott volt a nyakamon, aki ahogy cseperedett, úgy szépült, és úgy csábított el minden férfit a környéken. Mire betöltötte a 17. életévét, egy igazi céda lett. Még a vadásszal is összefeküdt. Én próbáltam szép szóval hatni rá, próbáltam szigorral büntetni, de semmi nem használt.

Aztán az egyik nap egyszerűen eltűnt. Senki nem látta, senki nem tudott róla semmit... köddé vált. Bizonyos voltam benne, hogy vadállatok tépték szét a vadonban. Bár nem jöttünk ki túl jól, azért sajnáltam... egy kicsit. Nem ilyen véget érdemelt.

A vadász

Igazán jó életem volt a király idejében. rendszeresen rendeztünk vadászatokat, lakomákat; mondhatni én voltam a király legjobb barátja. Ott voltam mellette akkor is, mikor a szülésbe belehalt a felesége, és ott voltam akkor is, mikor  megismerte a következő feleségét. A lánya is nagyon megszeretett még totyogós korában; így hát biztos voltam benne, hogy kényelmes életem lesz, halálomig.

Aztán persze beütött a baj; a király meghalt, és a helyét az az inkompetens felesége vette át. Hamar kiderült, hogy a rendszeres vadászatoknak annyi; gyakorlatilag  elfoglaltság nélkül maradtam, bár az állás az enyém maradt.

De nem ez volt a legnagyobb baj. Az igaz baj a lánnyal érkezett, ahogy elkezdett kamaszodni. Egyre másra szűrte össze a levet a környék legényeivel, nem törődve azzal, milyen hírét is kelti így anyjának, és egykori apjának. Aztán az egyik nap beállított a vadászházba, parancsolgatni kezdett, mint ha a személyes szolgája lennék... majd elkezdett flörtölni velem, mintha én is csak egy bármi huncutságra kapható tökfilkó lennék. Mikor elutasítottam, mert elsőre természetesen elutasítottam, megfenyegetett, hogy elmondja az anyjának, hogy kikezdtem vele, és megerőszakoltam, és ha nem is hisz neki, az emberek majd hinni fognak, és ezért biztosan bitót kapok. Hát végül belementem, és azt kell mondanom, hihetetlen, hogy az a lány miket tanult ez alatt a pár év alatt! Teljesen levett a lábamról, ám ez a kapcsolat nagyon gyorsan kezdett kényelmetlenné válni. Félő volt, hogy a királyné megtudja, mit is csinálok az ő leánykájával, és az biztosnak tűnt, hogy akkor az állásomon kívül a fejem is elveszíthetem... nem volt más választásom, meg kellett szabadulnom tőle. Kivittem az erdőbe, majd elhitettem vele, hogy az anyja holtan akarja látni. Ezzel úgy halálra ijesztettem, hogy sírva könyörgött az életéért. Kicsit sajnáltam ugyan, de nem volt más választásom. Tudom, meg kellett volna ölnöm, hogy biztos legyen a jövőm, de nem vitt rá a lélek. Megígértettem vele, hogy soha többé nem tér vissza, aztán hagytam, hagy meneküljön.

A herceg

Az ismertségnek, a hírnévnek is megvan az átka. Elértem azt a pontot, hogy a rosszakaróim már minden királyságban körözést adtak ki rám, mint a Tolvajok Hercegére, épp itt volt hát az ideje, hogy egy kicsit visszavonuljak. El kellett rejtőznöm a figyelő, kereső tekintetek elől, és erre tökéletesnek tűnt a vadon. Talán építek egy kis házikót a rengetegben... majd vadászgatok, meg ilyenek... két-három évnek elégnek kell lennie. Akkor majd visszatérek, és újra kiépítem az egzisztenciám. Az alaptalan vádaskodással ellentétben én ugyanis nagy erejű gyógyító voltam, aki nem a hagyományos iskolákat követem, ezért sok ellenséget szereztem. A kapcsolataim bizonyosan nem fognak elfelejteni ennyi idő alatt, a hatóságok meg... azoknak sosem volt túl jó a memóriája.

Ez volt a tervem, mikor a vadont választottam. Ám egy hét múlva rájöttem, hogy valamire nem gondoltam; még az ilyen önkéntes száműzetésben is szükségem lesz asszonyi ölelésre!

Egy hónappal később már majd szétdurrantak a golyóim. Már ott tartottam, hogy magam könnyítek a feszültségen, nem törődve évekkel korábbi fogadalmammal, mikor egy kis tisztásra leltem az erdőben, a tisztás közepén egy kis földhalommal, rajta egy üvegkoporsóval, benne pedig a legszebb leányzó testével, akit valaha láttam! Úgy feküdt ott, mintha csak aludna. Gyógyító énem nem tudtam visszatartani, rögvest tudni akartam, mibe halt bele. Ugyanakkor meg kellett bizonyosodnom róla, hogy valóban meghalt, hiszen bizonyos méhek csípése, valamint egyes kábító hatású növények okozhatnak tetszhalált. Először is leemeltem hát az üvegkoporsó fedelét, hogy levegő érje a testet. Aztán megoldottam kissé a hófehér inget, hogy szabadabban tudjon lélegezni, ha netalán magához térne. Aztán ráhajoltam az ajkakra, saját lélegzetemből juttatva a leányzónak. Aztán valaki rám kiáltott.

- Hát te meg mit csinálsz ott?!

A törpék

Sokkal jobb lett volna, ha annak idején egyszerűen kidobjuk a házból. De hát tudják hogy van ez... hét pasi, nő nélkül, egyedül egy házban, évekig... az a hórihorgas lány meg nagyon szolgálatkésznek mutatkozott. Felajánlotta, hogy takarít, főz, mos... eleinte nem is volt ezzel semmi  baj. Esténként meg meséket mesélt, amit korábbi életében tanult, meg mesélt a gonosz királynéról is, aki pokollá tette életét. Komolyan, nagyon megsajnáltuk. Olyannyira, hogy egy idő után hagytuk, hogy egyikünk ágyában töltse az éjszakát.

De kétszer egymás után sohasem ugyanabban az ágyban. Ebből lett aztán a perpatvar. A kis céda egymás ellen hangolt minket. Az sem lehetetlen, hogy Kuka elégelte meg végül a dolgot, és egyszerűen leütötte a libát... aztán, mikor látta, hogy véletlenül kinyuvadt, kitalálta a mesét a mérgezett almáról, meg a csúf banyáról.

Egy szó mint száz, azért egy kicsit sajnáltuk a lányt, elvégre nehéz lesz új cselédet találnunk, főleg ilyen kezeset... de azért annyira nem, hogy komolyabban megpróbáljuk kideríteni, mi is történ valójában. Ha mérgezett alma, hát mérgezett alma... Legyen úgy, a történetnek vége. Szép volt, amíg tartott.

Persze egy ilyen szépséget nem lehet csak úgy a föld alá temetni; Tudor kitalálta, hogy készít egy légmentesen záródó üvegkoporsót, amin keresztül még jó ideig gyönyörködhetünk a nyakigláb lány szépségeiben. Rendszeresen ki is jártunk... gyönyörködni. Valamit nagyon jól csinálhatott ez a Tudor; a lány még hónapokkal később sem kezdett oszladozni. Örültünk is neki, mint majom a... na mindegy.

Aztán az egyik délután, mikor kimentem a koporsóhoz, hogy... kigazoljam a környékét, hát mit látok? Valami szőke férfi, bokáig csúszott gatyával épp meghágni készült Hófehérkét!

A Grimm fivérek:

...Végül aztán a Szőke herceg, Hófehérke, valamint a hét törpe hazatért a Herceg palotájába, ahol rögvest ki is hirdette, hogy feleségül veszi Hófehérkét. A lagziba meghívták a Gonosz királynét is, aki nem tudta, hogy az új hercegnő az ő mostohalánya, így csapdába csalták. Büntetésül a gonoszságáért egy pár felforrósított vascipellőt kellett a lábára húznia, s abban addig táncolnia, míg holtan össze nem esett.

Aztán boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Kiegészítés:
És a törpék sem tértek vissza az erdőbe...

2017.03.27